A bácsalmási mozi előtti tér sokunknak nem egyszerű hely volt, hanem egy korszak, egy hangulat, egy külön világ. Ott gyűlt össze a társaság, ott születtek a nagy beszélgetések, a még nagyobb nevetések, és persze azok a csínyek, amelyekről ma már csak mosolyogva mesélünk. Ez a fejezet egy olyan estét idéz fel, amikor a kíváncsiság, a barátság és a fiatalság játékossága találkozott – és amikor egy bicikli a fán kötött ki, teljesen természetes módon. Ha valaha lógtál ott, vagy csak szereted a régi jó történeteket, akkor ez a rész neked szól. A borító első fele egy archív fotórészlet, amely az „egykor.hu” oldalról származik, a második fele pedig saját készítésű, illusztrált feldolgozás.
LEGENDAUTAM – 19. fejezet: A bácsalmási mozi előtt – ahol a csínytevésnek külön történelme volt.
A bácsalmási mozi előtt – ahol az idő megállt, a csínyek pedig életre keltek
Van a bácsalmásiak életében egy hely, amit nem kell magyarázni annak, aki valaha is ott nőtt fel: a mozi előtti tér. A padok, a biciklitartók, a kis lombos fa, a Nagy Presszó fényei – együtt alkották a mi saját kis világegyetemünket. Ott álltunk, beszélgettünk, nevettünk, és úgy éreztük, hogy az élet végtelen. Ha fél nyolckor kezdődött a film, mi már hatkor ott voltunk. Nem a mozi miatt – a társaság volt a lényeg. Aki arra járt, az megállt. Aki megállt, maradt. Aki maradt, már a társaság része lett.
Sokan beültek a vetítésre, de legalább ugyanannyian kint maradtunk. Mi voltunk a „kinti őrség”, a mozi előtti élet krónikásai, a csínyek és történetek gyűjtői. És történetből bizony akadt bőven.
Lacika és a legendás biciklifelpakolás
Volt köztünk egy fiú, akit mindenki csak Lacikának hívott. Lacika minden zárat ki tudott nyitni. Számzár? Gyerekjáték. Lakattal lezárt bicikli? Két perc, és már hallottad is a halk klikket. Nem rossz szándék vezette — egyszerűen érdekelte, hogyan működnek a dolgok. Volt benne egy kis feltaláló, egy kis betyár, és egy jó adag mágus. Egyik este valaki feldobta az ötletet: ha Lacika ilyen ügyes, próbáljuk ki, mire képes. Ott állt egy lezárt bicikli a mozi előtt. Lacika odalépett, nézett rajta kettőt, tekergetett hármat, és katt – a zár engedett. Mi pedig úgy vigyorogtunk, mint akik most fedezték fel a világ legjobb játékát.
És ha már így alakult, jött a következő ötlet: tegyük fel a biciklit a kis lombos fára. Nem magasra, csak épp annyira, hogy ne vegyék észre elsőre. Összefogtunk, és pár perc múlva a bicikli ott csücsült az ágakon, mintha mindig is oda tartozott volna.
Aztán vártunk. Mint a vadászok.
Meg is érkezett a gazda – nevezzük Istvánnak. Körbenézett, vakarta a fejét, újra körbenézett. A bicikli sehol. Mi pedig teljes ártatlansággal közöltük:
– Mikor idejöttünk, már nem volt itt.
– Biztos valaki kölcsönvette.
István egyre jobban kétségbe esett. Végül kibökte:
– Elmegyek a rendőrségre, bejelentem, hogy eltűnt.
Mi bólogattunk, hogy hát persze, ez a biztos. De amikor elindult a Nagy Presszó felé, utánaszóltunk:
– Gyere vissza, itt van a bicikli!
Visszajött, körbenézett, de nem látta. Csak amikor felmutattunk a fára, akkor esett le neki, hogy a saját biciklije ott ül az ágakon, mint egy különleges madárfaj. A döbbenet az arcán felbecsülhetetlen volt. Aztán ő is nevetett. Lacika levettük neki, és mindenki megnyugodott. A csíny sikerült, senki nem sérült, a világ pedig ment tovább. Az este azonban még nem ért véget.
A számzár, ami nem oda tartozott:
Lacika – aki híres volt a maga kis ötleteiről – talált egy másik biciklit, rajta egy számzárral. A zár nem volt lezárva. Ez hiba volt. Nagy hiba. Mert ha valami nincs lezárva, Lacika lezárja – csak épp nem oda, ahová való.
Fogta a számzárat, levette a bicikliről, és rátette egy másikra. Így lett egy idegen bicikli lezárva egy másik idegen zárjával.
Aztán megint vártunk.
A gazda kijött a moziból, meglátta, hogy a biciklije le van zárva. De neki nem volt zárja. Ott állt, nézett, vakarta a fejét, és próbálta kitalálni, mi történhetett. Azt gondolta, talán a másik bicikli gazdája tud valamit, így ott maradt, hátha visszajön valaki.
Mi közben beszélgettünk, nevettünk, és figyeltük, hogyan alakul a helyzet. A fiú egyre tanácstalanabb lett. Végül így szólt:
– Hazamegyek. Holnap visszajövök fűrésszel, és levágom a zárat.
Mi bólogattunk, hogy jó ötlet. De közben majdnem leestünk a padról a nevetéstől.
Amikor elindult gyalog, utána szóltunk:
– Gyere vissza, itt a bicikli, kinyitjuk!
Visszajött, és amikor leesett neki, hogy az egész csak mi voltunk, csak a fejét fogta. Kinyitottuk a zárat, ő pedig végre hazatekerhetett. Mi pedig még mindig nevettünk.
Miért volt ez az egész mégis szép?
A bácsalmási mozi előtti esték varázsa
Ezek voltunk mi. Csínytevők, de nem rosszindulatúak. Olyan fiatalok, akiknek a világ még tele volt lehetőséggel, és akiknek a legnagyobb gondja az volt, hogy melyik biciklit tegyék fel a fára, vagy melyik számzárat tekerjék át egy másik biciklire.
A bácsalmási mozi előtti tér volt a mi színpadunk. Ott tanultuk meg, hogy a barátság néha egy jó poénban mutatkozik meg. Ott éreztük először, hogy az élet végtelennek tűnik. Ott nevettünk úgy, hogy még ma is hallani vélem a visszhangját.
Mert ezek a csínyek nem rosszindulatból születtek. Nem akartunk senkinek ártani. Csak fiatalok voltunk, tele energiával, humorral, és azzal a különös érzéssel, hogy a világ a miénk.
A bácsalmási mozi előtti tér volt a mi színpadunk. Ott tanultuk meg, milyen az igazi barátság. Ott nevettünk a legtöbbet. Ott éreztük először, hogy az élet végtelen – legalábbis addig, amíg a padon ülünk, és együtt vagyunk.
Ma már felnőttek vagyunk. A mozi is más lett, a tér is más lett, mi is mások lettünk. De ha becsukjuk a szemünket, még mindig látjuk a biciklit a fán, halljuk Lacika nevetését, és érezzük azt a régi, bácsalmási nyári estét, amikor minden egyszerű volt, és minden jó volt.
Vannak történetek, amelyek velünk maradnak – bárhova sodor az élet!
De a történet itt még nem ért véget…
Egy legenda, amit én álmodtam meg – de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila
Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled. Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila (Egér) .Vagy keresd ezt a profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818
🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.
Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0
🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése