Két Nyelv, Egy Kocsma – Határmenti Kalandok, 2. rész
Milán és
Egér akcióba lépnek – seftelés, csővezeték és egy rozsdás Merci
A terv egyszerű volt:
- A cső indul a régi KISZ-tábor
romjai közül (ahol még mindig ott hever egy fél pár 42-es tornacipő
1982-ből).
- Átszeli a határt, és egy
nádtetős, vertfalú tanya fészerébe érkezik, ahol egy rozsdás 123-as Merci
pihen egy elhagyott garázsban. Milán ezt nevezte ki „üzemanyag-gyűjtő
pontnak”.
Egér közben
beszerezte a szükséges eszközöket:
- Egy régi kerti slagot, amit a
nagymamája még rózsalocsolásra használt – amíg a rózsaillat el nem tűnt.
- Egy csákányt, amit a TSZ-ből
hozott el „kölcsönbe”.
- Egy elemlámpát, mellette egy
petróleumlámpát, aminek fénye inkább romantikus hangulatot teremtett, mint
munkakörülményt.
Honnan ez a helyismeret?
Egér gyerekként a KISZ-tábor környéki dűlőben él. Anyai nagymamájánál ott lakott, és valószínűleg ő is szülevel él ott 6 éves koráig? Később kisgyermeként a nyári szüneteket is ott töltötte. Imádott a nagymanál lenni. Minden este a gémeskútból locsoltak, és a környéket úgy ismerte, mint a tenyerét. Emlékszik, a KISZ-tábor mögött volt egy sportpálya, ahol a diákok fociztak – ő meg szurkolt. A buszmegálló mögött egy parkban vadászház állt, mellette üvegház. A borpalackozót akkoriban építették, bár néhány módosítást még menet közben is csináltak. A mama tanyája mögött húzódott egy régi vasútvonal, amin a ’60-as évekig személyszállítás megszűnt. Egér ott látta a gőzmozdonyt, ahogy az állami gazdaság ipari vágányain gurult. Naná, hogy köveket rakott a sínekre – a mozdony átment rajtuk, és a kövek úgy törtek szét, mint a só. Egyszer a mozdony megállt, a vezető szeneslapáttal integetett, és csak annyit mondott: „A nyomdafesték ezt nem bírja!” Egér persze már a szőlőtőkék mögött lapult. A dűlő végén volt egy épület, benne egy kisbolt – mellette természetesen egy kocsma.
Éjszakai műszak, határmenti stílusban
A munkálatok természetesen éjszaka zajlottak. A kocsma záróra után, mikor már csak a zenegép zümmögött halkan, és Jenő bácsi a függöny mögött szuszogott, Milán és Egér akcióba léptek.
A Merci csomagtartójából előkerült a „speciális felszerelés”:
egy lapát, egy termosz kávéval, és egy sokol rádió, amin kizárólag szerb
katonai adókat lehetett fogni.
A föld
alatti cső lassan épült, de a lelkesedés egyre nőtt. Egér egyszer csak megállt,
és azt mondta:- Milán csináld úgy mint én. Egér például mindig bal lábbal lép be a kocsmába,
mert „így nem csúszik meg a terv. -Te, Milán… ha ez bejön, veszek egy új zenegépet a
kocsmába. Olyat, amin nem csak három szám van.-Mondta az Egér
Milán
bólintott:
„Én veszek
egy új konyakot. Olyat, amitől nem ég ki a nyelőcső.”
De a történet itt még nem ért véget… Egér már a következő szállítási
ötletet tervezte, valahol a régi vasútvonal és egy elhagyott épület között. A
határmenti kaland ! 
De a
történet itt még nem ért véget…
Egy legenda, amit én álmodtam meg –
de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A
legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila
Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled.
Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila (Egér)Vagy keresd ezt a
profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818
🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.
Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add
el! – Ne változtasd! 4.0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése