LEGENDAUTAM – 13. FEJEZET: BÁCSALMÁSON – SIMSON-TREND A MI VILÁGUNKBAN

 

Bácsalmáson, az áruház sarkán így telt a napunk – 1985-ben, saját Simsonommal, egykerekezés közben.

A 80-as évek Bácsalmása nemcsak utcanevekről és poros földutakról szólt – hanem hangokról is. A Simson üveghangja, a baráti nevetések, a fészerből kiszűrődő reszelés zaja mind hozzátartozott ahhoz a világhoz, amit mi együtt építettünk.

LEGENDAUTAM – 13. fejezet: Bácsalmáson- Simson-trend a mi világunkban

Aki a ’80-as években Bácsalmáson járt, tudja: mindig ugyanott gyűltünk össze – a Gróf Teleki József utca és a Szent János utca sarkán, az áruház előtt. Simsonokkal érkeztünk, motorosok voltunk, és az a sarok lett a mi törzshelyünk.

Amikor először odaálltunk, ott volt egy kerékpártartó. Félrehúztuk, hogy legyen helyünk, de másnapra visszakerült a régi helyére. Mi pedig újra arrébb tettük, mert a motoroknak ott volt a helyük

Ha elkezdett csepergni az eső, átvonultunk a mozi bejárata alatti teraszra. Ott ültünk a fa korláton, miközben a motorok kint áztak – ez így volt rendben. A képen látható terasz, a mozi bejárata és a nagy presszó Bácsalmáson található – nekem így maradt meg emlékben, oda ültünk. Szerintem a kép a ’80-as években készült; ha megfigyeled, a presszó előtt még a régi kuka is ott áll – egy igazi retró hangulat. A kép forrása: egykor.hu – a kép csak illusztráció.

 Szerintem nem volt olyan nap, hogy ne állt volna valaki az áruház sarkán. Ott született a legenda: beszélgettünk mindenről, tervekről, motorokról, sőt még arról is, ki kísérje haza a lányokat és mitől másnapos voltunk.

Simson-trend a mi világunkban

Akkoriban a Simson volt a menő köztünk. Persze, amit csináltunk, szinte mind tilosnak számított – de hát pont ez adott ízt az egésznek! A „Cm 50” gyári táblán ott virított, mi pedig a TSZ-ben vagy a gazdaság műhelyében talált számbeütővel megoldottuk, hogy segédmotor vizsgára menjen. Na-ná, hogy tilos volt, de mi pont ilyenek voltunk: ha valami tiltott, mi még rátettünk egy lapáttal. A fővázba beleütöttük a számot, és máris „segédmotor” lett belőle.

A hátsó sárvédőt levágtuk a lámpa alatt, a sárvédőre papucsot fúrtunk, hogy egykerekezés közben ne érje le a sárvédőt. Hátsó lábtartót is felszereltünk. Volt ott minden: Water vízhőmérőóra

Ilyen fajta Water vízhőmérőórát szereltünk fel a motorra. A kép forrása: Jófogás.hu – csak illusztráció 

100-as tokban, egyenes gyertyapipa vízálló gumival, Pannonia oldalsztender, teleszkóp-gumiharang és bowdenház-védő gumiharang, ha gyári hátsó gumi elkopott, akkor 300-as barum gumi. Ha ezeket felrakod a motorodra, akkor Bácsalmáson már mondhatod: Simson-trend vagy! A kipufogóból kivettük a hangtompító betétet – mert nekünk az volt a fontos, hogy szóljon!

Ez a képek a saját Simson motoromról készült, valószínűleg 1983-ban, Bácsalmáson, a Juranics utcai (ma Posta utca) házunk udvarán ott nőttem fel. A hátsó sárvédő levágva, papucs fúrva, Water vízhőmérőóra, Pannonia oldalsztender. Akkor 275-ös gumit kaptunk a boltban, de később – ahogy illik – 300-as Barum került rá. Minden rajta volt, ami a Bácsalmáson Simson-trendet jelentette. Mert nekünk az volt a fontos, hogy szóljon!

 

A fészerben, a satupadnál zajlott a tuning: nem kellett hozzá más, csak egy fémreszelő meg egy tolómérő – ezek csak alap szerszámok voltak. Később jött a sportkipufogó, amit Tibinél láttunk a motoron. Hogy honnan szerezte, azt csak ő tudta, de az biztos, hogy milliméterre pontos volt, rajz is járt hozzá, egyik barátom talán Janó pedig megszerezte a pontos méreteket. Én pedig a TSZ-ben klingerit papíron kiszerkesztettem egy kúpot a sportkipufogóhoz. Emlékszem, a kúpot 10 mm-rel be kellett engedni, de nem volt mindegy, milyen vastag belső átmérőjű cső került hozzá. Nem úgy volt, mint most, hogy megrendeled a neten. Párszor megcsináltam ugyanezt a barátoknak is – mert a Simson-trend nem állt meg egyetlen gépnél, hanem közösségi élmény lett. A házi tuning nemcsak technikai dolog volt, hanem vagányság is. Ha valaki újítást hozott, mindenki megnézte, kipróbálta, és ha bevált, másnap már több motoron is ott volt. Így terjedt a retró motoros tudás, szájról szájra, fészerből fészerbe.

 

Üveghang és vasárnapi szokások

Sokan nem tudják, mit jelent az „üveghang”. Nekünk, akik a 80-as években Bácsalmáson Simsonnal jártunk, ez mindennapos kifejezés volt. Az üveghang( a motor maximális fordulatszámának hangja) – amikor egyes sebességben teljesen kihúzatod, és a gép olyan hangot ad, mintha üvegen csúszna végig. Ez volt a szabadság hangja, a fiatalos vagányság jelképe.

Felültünk a motorra, kifordultunk a nagypresszó felé, és egyesben meghúztuk üveghangig. Vakvilágba mentünk, csak a hang számított – az a bizonyos üveghang, ami még most is fülemben cseng.

Attól tényleg nincs jobb érzés, mint amikor felültünk a motorra, kifordultunk a nagypresszó felé, és egyesben meghúztuk üveghangig. Vakvilágba mentünk, csak a hang számított – az a bizonyos üveghang, ami még most is fülemben cseng. Nekem mindig is a kézi váltós autó és motor volt az igazi, mert ott lehetett szépen kihúzatni, hallgatni, ahogy a gép énekel.

 

 

Csak húztuk a gázt, és ha vasárnap délután fél ötkor jött a vonat, kimentünk az állomásra. De hétközben is előfordult, hogy délután kimentünk, megnézni, ki érkezik haza az iskolából. Ez bevált szokásunk volt, igazi közösségi program.

Göcsi és a sirató fal

A „Göcsi”-t Bácsalmáson biztosan nem kell bemutatni. Régen volt ott egy lőtér, szemben pedig a „sirató fal”, ahogy mi neveztük. Ez a hely igazi motor­gyilkos volt: itt csak üveghangon sírtak a gépek. Nekimentünk a falnak, és ha nem sikerült felmenni, bizony néha elestünk. De nem adtuk fel – a következő alkalommal újra nekivágtunk, mert az élmény mindig megért minden próbát. Ez volt a mi edzőterepünk, a motoros bátorság próbája. Nem számított, ha porosak lettünk, ha horzsolás maradt, mert a közösség és a nevetés minden fájdalmat elfeledtetett.

Barátság és közösség

A motorozás nemcsak gépekről szólt, hanem barátságról is. Volt, hogy csak úgy elindultunk, céltalanul, és a földutak vezettek minket. Néha megálltunk egy fa alatt, beszélgettünk, nevettünk, és közben hallgattuk, ahogy a motor hűl.

Ha valakinek kifogyott a benzin, mindenki ötletelt. Ha valaki elesett a „sirató falnál”, mindenki segített felállni. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor nem számított semmi más, csak az, hogy együtt voltunk.

Csak húztuk a gázt, és ha vasárnap délután fél ötkor jött a vonat, kimentünk az állomásra. Ez szinte szertartás volt: a motorok sorban álltak, mi pedig figyeltük, ki érkezik haza.

De hétközben is előfordult, hogy délután kimentünk, megnézni, ki jön haza az iskolából. Ez bevált szokásunk volt, igazi közösségi program. Nem kellett hozzá semmi különös, csak a motor, a barátok, és az állomás hangulata.

Doboka és a földutak

Doboka szerintem mindenkinek ismerős. Onnan indultunk, az áruház sarkától, és földutakon át jutottunk el Bácsszőlősre, Csikériára, Mélykútra, Kunbajára, vagy épp a KISZ-táborhoz. Mindig földúton mentünk, mert ott volt az igazi kaland.

Egyszer az egyik motor kifogyott benzinből. Jöttek a nagy ötletek, de egyik sem vált be. Végül a hátsó lámpa búráját levettük, és abba engedtünk egy kis benzint – így oldottuk meg. Még most sem tudom, hogyan sikerült, de egy hétvégén telitankkal elmotorozni… az maga volt a szabadság! 

Néha megálltunk, ha a motor túlmelegedett. Water vízhőmérőóra mutatója kiakadt, mi pedig ráköptünk a hengerre, mondván: „itt tükörtojást lehetne sütni!” Ez volt a mi humorunk, a retró motoros élet része.

Retró szabadság és nosztalgia

A motor számunkra nem közlekedési eszköz volt, hanem szabadság. Az üveghang, a földutak pora, a túlmelegedett henger, a barkácsolt tuning – mind-mind része volt annak a legendának, amit együtt írtunk.

Most, visszatekintve, mosolyogva gondolok ezekre az időkre. Nem volt pénzünk nagy dolgokra, nekünk csak egy volt fontos: a tankban legyen tele benzin. Néha pár csepp ricinusolajat is raktunk bele, de volt kreativitásunk, barátságunk és rengeteg élményünk. A motorozás, a tuning, a közös kalandok mind hozzátettek ahhoz, hogy a „legendautam „fejezetei megszülessenek.

 Ha újra kezdeném ugyanazt csinálnám, mint régen – mert az áruház sarkán született az igazi legenda, amit más talán el sem hinne. Csak kapásból írtam most: kis Mankó, Pite, Janó, Bogyó (Egér – igen, én vagcyok), Lajoska, Pepe, Feri, Ottó, Miki, kis Pé, Bambi, B gábor, Jávi, T jancsi, T feri , Mikxi, Roszkó, Sanyi, Döme, Katfaki, M zsolti, N zoli, D anti, feri, Szaki. Ezekből született egy igaz legenda. Bácsalmáson a motorosok Jugóból hozott mamuszt, Ritt, Casucci farmert, Levi’s farmert és inget, Ritmo cipőt hordtak. Szerintem Bácsalmáson a motorosoknak a Jugó-mamusz volt az igazi legenda. A motorozás, a tuning, a közös kalandok mind hozzátettek ahhoz, hogy a „Legendautam” fejezetei megszülessenek.

Zárszó

Ez a 13. fejezet nemcsak a motorokról szól, hanem rólunk is. A barátságról, a közösségről, a szabadságról, és arról a vidám hangulatról, ami átszőtte a mindennapjainkat. A Simson-trend, az üveghang, a földutak, a „sirató fal” – mind részei.

De a történet itt még nem ért véget…

Egy legenda, amit én álmodtam meg – de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila

Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled. Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila (Egér) .Vagy keresd ezt a profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818

🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.  

Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0  

🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu