Két Nyelv,
Egy Kocsma.9.rész-
Egér épp a kávéját kavargatta, amikor csörgött a
telefon. Jóska volt a vonalban, a 8. kerületből.
– Vettem egy új autót – mondta –, hosszú útra
készülök, gondoltam, leugrom hozzád. Úgyis rég találkoztunk.
Nem telt bele sok idő, megérkezett
Jóska – egy „bálnával”. Így becézték a 90-es években az S-osztályú Mercit:
akkora volt, mint egy nappali, és olyan tekintélyt sugárzott, mint egy főnök a
kártyaasztalnál.
Egér csak annyit mondott:
– Jól megy a szekér!
– Á, Egér, ez nem az enyém – legyintett Jóska. – Ez
egy külön történet. Van időd meghallgatni?
– Üljünk le, mesélj – válaszolta Egér, és már csordult
is a presszókávé.
A presszó, amit kártyán nyertek
– Múltkor kártyáztunk a Csincsilla Presszóban – kezdte
Jóska. – Ott nem volt puszi alap, keményen ment a játék. Olyan nagy tétre ment,
hogy az egyik emberemet hazaküldtem, vegyen ki a széfemből egy komoly összeget.
A tét egy presszó volt. Megnyertem.
– A Sajtvárt? – kérdezte Egér.
– Pontosan. Másnap megnéztem, és azt mondtam: ez lesz
az én törzshelyem.
Egér elmosolyodott:
– Mint amikor Bulgáriában megismerkedtünk, zsebesként
kezdted, és a barátnőm pénztárcáját próbáltad elcsenni…
– Aztán te elkaptál, volt egy kis dulakodás, és visszaadtam
a tárcát – nevetett Jóska. – Innen jött a név: Sajtvár Presszó. Illatos,
ragadós, és tele titkokkal.
Ahol nem
linzert kérnek, hanem rendszámot
A Sajtvár nem volt átlagos hely. Az alvilág egyik
legillatosabb bázisa lett, ahol a sajt mellett az autók is forogtak – nem a
volán mögött, inkább a tulajdonjogban.
– Muszáj volt – válaszolta Jóska. – Túl jól éltem,
felfigyeltek rám. Irigység, panasz, feljelentés... így kezdtem pénzmosásba. A
presszó csak ürügy. Most már belejöttem, új üzlet, új trükkök.
A bárpult mögött Jóska úgy keverte a kávét, mint más a
kétes üzleteket. A presszó mögött volt egy kis szoba, amit csak a beavatottak
ismertek. Ott nem linzer süteményt rendeltek, hanem... autótípusokat.
Gravírozott szélvédő? Semmi gond, ment a csere.
Műholdas követő? Kicselezve. Az autó pár napig egy
rejtett helyen pihent, mint egy nyaraló vendég – mozdulatlanul, csendben.
Rendszám? Csak
dekoráció.
Forgalmi
engedély? Egy vastag boríték, és máris új.
– Mond csak, ezt hol tanultad? – kérdezte Egér.
– A „Tolvajtempó” című filmből – vágta rá Jóska. – Meg
a Sajtvárban. Itt a mottó: „Pénz beszél, a kutya ugat.”
Ahol a kávé keserű, de az üzlet édes
A Sajtvárban mindenki tudta: ha van pénzed, van autód.
Ha nincs, akkor csak a kutyaugatás marad. A presszó nem kérdezett, csak
teljesített. A kávé keserű volt, de az üzlet édes.
A pult mögött Jóska nemcsak kávét kevert, hanem
legendákat. A falon egy régi fotó lógott: egy Lada nyitott ajtóval, mellette
egy fiatal Jóska, kezében egy csavarhúzóval. Alatta a felirat: „Minden ajtó
nyitható.”
Egér nevetett:
– Emlékszem, amikor az Ecseri piacon árultad a
káderkorszak autóit. Akkor még elég volt egy hajcsat is…
– Most nehezebb – mondta Jóska –, de ismersz: minden
ajtóhoz van kulcsom. Vagy történetem.
A Sajtvár ma – csak emlék
Ma már csak legendák maradtak. A Sajtvár helyén talán
egy vegán smoothie bár működik, ahol a sajt helyett chia magot szórnak a
pohárba. De a régi törzstagok néha összenéznek, és elmosolyodnak:
– Emlékszel, amikor Jóska egy héten belül hozott egy
Merci kupét, csak mert a szomszéd Pistának megtetszett?
A Sajtvár nem volt presszó. Az egy életérzés volt. Egy
sajtszagú menedék, ahol a kávé keserű, a sztorik pikánsak, és az ajtók mindig
nyitva álltak – legalábbis annak, aki tudta, hova kell kopogni.
De a
történet itt még nem ért véget…
Egy legenda, amit én álmodtam meg –
de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A
legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila
Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled.
Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila(Egér)Vagy keresd ezt a
profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818
🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.
Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add
el! – Ne változtasd! 4.0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése