KÉT NYELV, EGY KOCSMA 8.RÉSZ – BAGOLYVÁR KÖRNYÉKE – SEFTELŐS TERV, KÁVÉILLATBAN

 

Két Nyelv, Egy Kocsma – 8. rész: Bagolyvár környéke – Seftelős terv, kávéillatban Milán és Egér újabb határmenti kalandba vágnak: régi gázolajvezetékek, romos tanyák és a Bagolyvár legendája kerül elő. A presszó kávéillatában születik meg a terv, amely éjszakai akciót ígér, retró Mercivel, tömlővel és a seftelés örök szellemével. Ez a fejezet a nosztalgia, a bátorság és a határmenti túlélés története.

Két Nyelv, Egy Kocsma 8.rész–Bagolyvár környéke – Seftelős terv, kávéillatban

Egyik reggel Milán telefonhívást kapott Bajmokról. A presszó pincére csak ennyit mondott: – Gyertek, beszéljük meg, hogyan tovább.

A két seftelős figura nem is tétlenkedett – átvágtak a határon, és befutottak egy apró presszóba, ami inkább tanítói szobára hasonlított, mint vendéglátóhelyre: masszív diófa íróasztal, magas hátú faszékek, és a levegőben kávéillat keveredett a gázolaj emlékével.

Az újvidéki (Novi Sad) „üzletember” inkább úriembernek tűnt, mint rókának. A pincér előadta a nagy tervet: – Régi gázolajvezeték, most tisztaszesz folyik benne.

Milán csak vakarta a fejét: – Ez így nem fog menni. A csőben régen gázolaj volt, és nincs olyan vegyszer, amit biztonsággal használhatnánk. Nem tudjuk garantálni, hogy nem lesz szennyezés.

Egér közben már kavargatta a török kávé, és előhúzta a saját tervét: – Emlékszel a régi gázolajgyűjtőpontra? Az a romos tanya még megvan. Ott szedted fel a gázolaj.

– Persze, hogy emlékszem! Jó korszak volt. Volt olyan hónap, hogy megkerestem egy új autó vagy ház árát – nevetett Milán.

– Akkor csapjunk bele, nyomd gázpedál tövig! – vágta rá, és a 123-as Merci úgy meglódult, mintha 15 mázsa seftelős súly húzná előre az egész járgányt. A tanya környéke viszonylag tiszta volt – ez jó jel, mondta Egér. – Mi már tegnap kint voltunk a KISZ-táborban. Most csak a Bagolyvár környéke maradt. Meg kell tudni, ki jár oda, és kié a terület.

Milán most nem a szokásos útvonalon ment haza. – A három kereszteződésnél balra fordulunk – mondta –, elmegyünk Lajoskához. Ő ott lakik, és hallja, mit csicseregnek a verebek.

Mire odaértek, Lajoska épp tolta ki a biciklijét. A kormányról egy retró csíkos szatyor lógott – olyan, amit még a nagy Önki vásárlás idején cipeltek a falusi boltban. Egér csak ennyit gondolt: Na tessék, ez már a seftelős nosztalgia deluxe kiadása!

– Épp hozzád jöttünk, Lajoska! Rakd le a biciklit, majd elviszünk, ahova indulsz – szólt oda Egér.

– Amúgy hova készültél? Mindjárt szürkület lesz – kérdezte.

– Jaj, Egér, megyek kenyeret venni Sztipán bácsinak. Meg körbenézek, hátha látok valamit.

– No látod – mondta Egér –, mi is ebben az ügyben vagyunk. A Bagolyvár környékén ki jár, ki nem, azt kéne tudni.

Lajoska megkapta a feladatot. – Péntek délután találkozunk Sztipán bácsinál, és elmondod, amit megtudtál – mondta Egér.

Pénteken Lajoska jelentkezett: – A KISZ-tábor még mindig romos, senki nem jár arra. De a Bagolyvár... Ott van mozgás. De csak nappal. Éjszaka teljesen üres. Se portás, se kutya, se semmi.

Milán csak ennyit mondott: – Akkor éjszaka szabad a pálya.

– Végre egy jó hír! – csillogott Egér szeme. – Megvan a tervem.

– Gyere, megnézzük a Bagolyvárat – mondta. Milán pislogott: – Jaj, Egér, a Bagolyvár? Az fán van, nem?

Egér nevetett, és a dombtetőre mutatott: – Ott az épület. Már gyerekkorunkban is ott állt. Régen kastély volt, az emberek csak Bagolyvárnak hívták. Körülötte régen szőlőültetvények voltak –a hetvenes években a környék igazi bortermelő fellegvárnak számított.– Átmész a határon, és ott megtalálod a régi gázolaj-depónkat – folytatta Egér. – Persze, tudom. Azt nem lehet elfelejteni – mondta Milán. – Egy hónap alatt megkerestem egy új autó árát.

– Lent veszel egy tömlőt – én itthon kiszámolom, mennyi kell, és milyen fajta. Megkeresed a régi cső végét, megvágod, rákötöd a tömlőt – úgy, ahogy mondom. Én ugyanezt megcsinálom a Bagolyvárnál.

Ha kész vagy, hívj fel. Áthúzom a Mercivel a régi gázolaj-vezetéket, amit a tömlőre raktál – abból folyik a „fehérarany”. Amint összekötjük a tömlőt, indulhat is a tisztaszesz. Lajoska közben figyel a Bagolyvárnál, nehogy valaki meglepjen minket. Milán elmosolyodott: – Mint a régi időkben.

Egér már fejben végigpörgetett az egész műveletet. – Elég meredek a terv – mondta Milán.

Egér vállat vont: – A seftelés ilyen. Egyszer fent, máskor lent. Mint a forint és a német márka árfolyama – csak mi mindig próbálunk a jó oldalon maradni. Néha sikerül, néha nem – de legalább van sztori! 

 

De a történet itt még nem ért véget…

Egy legenda, amit én álmodtam meg – de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila

Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled. Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila (Egér)Vagy keresd ezt a profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818

🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.  

Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0  

🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu