Egy nap Budapesten – habos kávétól a mozgólépcsőig 2. rész – A visszaút: mozgólépcső, pánik és emberség

 

Egy nap Budapesten – habos kávétól a mozgólépcsőig

2. rész – A visszaút: mozgólépcső, pánik és emberség

Miután végeztem a dolgaimmal a kórházban, megindultam hazafelé. A villamossal vissza a Moszkva térre, onnan metróval a Keletiig — itt jött a nap második mozgólépcsős kalandja. Ezúttal fölfelé kellett menni, ki az aluljáróból. Ott álltam a lépcső aljánál, bámultam felfelé, és nem mertem rálépni.

Ekkor odalépett egy hölgy: — Baj van?

Mondtam neki, hogy félek a mozgólépcsőtől, és hogy nem merek elindulni. Azt válaszolta: — Ne aggódjon, majd felkísérem!

Nagyon nehezen rávettem magam. Belékapaszkodtam a karjába, és együtt elindultunk felfelé. Félúton azonban kibillentem, és elestünk. Hallottam, ahogy valaki kiált: — Nyomjátok meg a vészcsengőt!

Meg is történt, a mozgólépcső megállt. Jött egy rendész, segített felállni minket. Szerencsére komoly baj nem történt, de a hölgy telefonja betört, az én napszemüvegem is eltört — mondtam is magamban: „Ha ez a legnagyobb baj, megúsztuk.”

A rendész felsegített a mozgólépcsőn, és most már biztonságban éreztem magam. Mikor felértünk, azt mondta: — Legközelebb csak szóljon a falon levő mikrofonba, segítünk.

Megköszöntem a hölgynek is a segítséget, és elindultam a pénztárhoz, hogy megvegyem a jegyem hazafelé.

Egy nap. Két mozgólépcső. És sokkal több, mint közlekedés. Ez a nap bebizonyította: az emberség ott van, csak kérni kell. És néha a legkisebb győzelem — mint felállni egy mozgólépcsőről — a legnagyobb lépés önmagunk felé.

Egy legenda, amit én álmodtam meg – de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila

🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll. Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0 🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu