KÉT NYELV, EGY KOCSMA. 11. RÉSZ – SEFTELÉS KANNA–123 MERCI

 

                  Két Nyelv, Egy Kocsma. 11. rész – Seftelés Kanna–123 Merci.

Seftes nem az a típus, aki sokat vacillál. Ha indulni kell, indul. Hajnalban már talpon volt – fejfájással, mert előző este kicsit túltolta a Whiskys Redbullt. A buli jó volt, csak a fránya reggeli kelés nem akart barátkozni vele. A dilemma ott motoszkált benne: kávéval indulni, vagy valutával? Ő az utóbbit választotta. A 123-as Merci már a kapuban állt, a kanna zörgött, a termosz gőzölgött. A zsemlébe kicsi vastag kente a vajat, rá párizsi szalámi – az is vastag, ahogy kell. Szalvéta? Minek az! Jó lesz a gázolaj, azzal megtörli a kezét, a száját meg a menetszél. Ez volt a seftelős hajnal: kelés, indulás – és a brifkó még üres. De nem sokáig!

                             A sorban nincs szabadság – csak ritmus

Aki a Mercivel sorban állt, pontosan tudta: itt nincs hétvége, nincs pihenőnap – mert a valuta az kell. Itt csak a ritmus számít: kanna, tank, valutacsere. A kis határ reggel 8-tól délután 4-ig volt nyitva. Ha nem értél oda időben, mehettél a másikhoz – csak az messze volt, és fennállt a veszélye, hogy belefutsz egy Jugoszlávia   járőrbe. Kék színű auto Zastava vagy Yugo, szigorú tekintet – Fizetsz akkor is, ha nálad minden szabályos: az autó pöpec, a papír rendben. Csak hát nem dinárban kérik... hanem kemény valutában. Így aztán oda a haszon, marad a sztori.

A másik határátkelő más világ volt. Ott, ha megindult a sor, nem volt sok udvariaskodás. „Barom, mennyél előre!” – kaptad. Nem úgy, mint a kishatáron, ahol még szóltak: „Ne szállj be az autóba, majd közösen együtt toljuk előre a kocsikat.”

Itt nem volt szabadság – csak ritmus. Aki tudta, mikor kell indulni, mikor kell fékezni, mikor kell a brifkót elővenni, az nyert. A többiek meg tanultak belőle – vagy fizettek.

                              A 123-as Merci: nem autó, hanem időgép

Más világ volt az, ahol a seftelés ment – és a Merci vitte oda. Ez a gép nem kérdezett, csak gurult. A tank? Minimum 100 liter, de ha lehetett, bővített. Az üzemanyag? Bármi, csak folyékony legyen. Volt, aki hígította, volt, aki csak remélte, hogy nem robban fel. Petróleum? Jöhet. Csak savazott gázolajat ne – azt még a Merci sem kívánta.

De ment. Mert ez az autó nemcsak jármű volt – hanem legenda. Aki Mercivel jött, azt komolyan vették. Aki Ladával, azt megkérdezték: „Biztos, hogy ide jöttél?” De ha a „mi kutyánk kölyke” volt, akkor beállhatott a sorba. Mert a sorban a brifkó számított – meg a tekintet, ami azt mondta: „Tudom, mit csinálok.”

                                              A seftes fizika – ahol a tömlő is mesél

A kannás seft nem volt gyerekjáték. A fizika törvényei itt is működtek – a tömlőt meg kellett szívni, hogy induljon a folyás. De akadtak trükkök: ha befogtad a végét, már megindult. Alföldi gravitáció, seftes logika – működött, ahogy kell.

Ment a hír, hogy tönkreteszi a fogakat? Ugyan már! Milyen seft az, ahol nem kortyol bele az ember egy kicsit? Egy kis gázolaj, egy kis benzin – abból lesz a valuta. Aki bátor volt, az útszélén adta el. Aki rutinos, házhoz vitte. Mert itt minden csepp számított – és minden csepp egy újabb sztori kezdete volt.

A kanna zörgött, a brifkó dagadt, a fogak meg... hát, azok is hozzátartoztak a legendához.

                                 A sztori, ami mindig úgy kezdődik: „Egyszer a Seftes…”

És amikor már mindenki fáradt volt, jött a sztori. „Egyszer a Seftes…” – így kezdődött. És innen már bármi megtörténhetett.

Volt, aki szerint a kannában nem is csak kanna volt. Úgy is mondták: „hasas kanna”. Ha kirakták a napra, a benzinkannát a gáz szétnyomta – így több férhetett bele. Üzemanyag volt az, de valutát hozott.

Mások szerint a Seftes olyan pontosan meg tudta mondani, mennyi fér bele, hogy egyszer, amikor kimérték, pontosabbnak bizonyult, mint egy mércés edény. A seftes szem – az nem tévedett.

De egy biztos: a kilencvenes években ilyen történetek tényleg megtörténtek. Vagy csak legendák? A kanna zörgött, a sztori gurult – és a Seftes mindig jött egy újabbal.

                           A reggel mindig jön – de a 123-as Merci emléke marad

A reggel mindig jön. Talán picit másképp, mint az előző este. De egy biztos: még ha a Mercit nem is indítjuk újra, a nevetés velünk marad. A lányok csinosak voltak, a fiúk már azon gondolkodtak, este hol lesz a buli. A sztorik, a varázslat – mind itt maradnak velünk.

Mert ez a hely nem felejt. És mi sem felejtjük el, hogy ott mindent megtettünk azért, hogy egy este – vagy egy hajnal – tökéletes legyen.

Ahogy mondani szoktam: „Aki beállt a sorba, egy nagycsalád tagja lett. Ha egyenruhák voltak, a felirat ez volt: Határ – Márka – Benzin (vagy Gázolaj?).”

De a történet itt még nem ért véget…

Egy legenda, amit én álmodtam meg – de még messze nincs vége…” „Ez csak a kezdet volt. A legenda él tovább.” Írta: Gründfelder Attila

Ha tetszett az írásom, írj bátran! Szívesen folytatom a beszélgetést veled. Facebookon így találsz meg: Gründfelder Attila .(Egér)

Vagy keresd ezt a profilt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100005975355818

🛡️ Ez a bejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll.  

Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0  

🔗 https://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/4.0/deed.hu