legendautam

Vasárnapi barangolás Bácsalmáson.2025.06.29. – emlékek nyomában Vasárnap újra Bácsalmás felé vettem az irányt – a szülővárosomba, ahová mindig különleges érzésekkel térek vissza. Most sajnos csak egy délelőttre jutott időm, elsősorban azért, hogy kilátogassak a temetőbe szüleimhez. Rövid, de tartalmas látogatás volt. A temetőfelé,   útközben megálltam ott, ahol annak idején a "göcsiben" fociztunk. Egy kis tér volt az, két faágból eszkábált kapuval – és persze rengeteg lelkes meccsel. Hát igen… körülbelül 40 év felett elszállt azóta.   https://www.youtube.com/watch?v=hk7LTAN4bik   Ahogy már-már hagyománnyá vált, egy haboskávéra és egy frissítő üdítőre is megálltam – hiszen egy kis kényeztetés mindig jár. 😉.  Ha egyszer Bácsalmáson jártok, ne hagyjátok ki a Dob utca sarkán megbújó „Pedro Cafe & Bár”-t! Nekem örökre „sörözőként” maradt meg az emlékeimben – egy igazi kedvenc, ahol mindig otthon éreztem magam. Barátságos kiszolgálás, finom italok, otthonos hangulat...

Álmos utazás – egy emlékfoszlány Sínek, mozdonyok és az elalvás művészete Talán 2018-ban volt, egy kontrollvizsgálat után hazafelé tartottam a Szent János Kórházból. Fáradt voltam, de sietnem kellett – a vonat nem vár. A Keletibe beérve gyors jegyvásárlás, futás a vágányhoz… és siker! Jegy a kézben, vonat elérve, egy üres fülkébe lehuppanva. Szemben velem egy hölgy ült, akivel hamar beszédbe elegyedtünk. Beszédstílusa, akcentusa elárulta: Jugoszláviából származott – vagy ahogy otthon mondtuk: „ jugó". A történetei egy másik világból szóltak, és én figyeltem – jólesett hallgatni más múltját, miközben én a saját jövőm felé zötyögtem. A vonat közben robogott, és én egyszer csak elgondolkodtam: vajon ez az a járat, ami régen Belgrád–Bécs expresszként közlekedett? Talán ’95 óta van forgalomban? És ekkor… elnyomott az álom. Hajnali kettő óta ébren voltam, és most egyszerűen elaludtam. Se én nem mondtam meg, hol szállok le, se a hölgy nem kérdezte. Egyszer csak felriasztott egy kéz, amel...

                                               A presszó, a biliárdasztal és a fehér víz – újabb legenda a faluból Volt egyszer, nem is olyan rég, két jó barát a faluban – olyan fajták, akik tényleg mindent megosztottak: sztorit, fröccsöt, csendet, nevetést. Egy szombati délután, az utcasarkon futottak össze – nem laktak közel egymáshoz, de fejben már előző este megbeszéltek mindent: egyikük hoz fehérbort, a másik vöröset. De hát, tudjátok… „fehérbor” az csak mese – az valójában fehér víz . 😉 Leültek egy padra, kortyolgatták a házi palackokat, és eldöntötték, hol folytatják az estét. Azt mondja az egyik: – Figyelj! A melóhelyen beszélték, hogy nyílt egy új presszó. Nézzük meg! Úgy is tettek. Az épület kívülről kissé ósdi, de rendezett volt – ők már ismerték régről. Ahogy beléptek, leesett az álluk: bent minden új! Kerek asztalok, rajtuk csipketerítők, a fal...

  Legenda falu és a Jurassic Park Presszó – Egy határ menti történet kezdete Valahol, ott a déli határ mentén, ahol a történelem vastag ceruzával húzta meg a vonalakat, élt egyszer egy különös kis falu. A neve nem véletlenül volt Legenda : ez a település szó szerint kétfelé szakadt a trianoni békeszerződés után. Az egyik fele Magyarországé maradt, a másik pedig Jugoszláviához csatolódott. De Legenda nem adta fel – sőt, egyenesen kivirágozta magát a semmi közepén. Itt még a vonat is megállt, mintha csak tudta volna, hogy ez a hely más, mint a többi. A falu központja igazi csomópont volt: egymás szomszédságában működött a vasútállomás és a buszpályaudvar, szemben pedig egy kis park bújt meg, benne a legendás nevű Jurassic Park Presszóval . Ez a presszó nem vicc – tényleg így hívták. Mellette helyet kapott egy templom, mögötte pedig egy focipálya, ahol vasárnap délutánonként nagy csaták zajlottak le falu és falu közt. És ha valakit megszomjaztatott a meccs – semmi pánik. Két, az...

                     Dobbantás a laktanyából – avagy hogyan lett a kerítésmászásból emlék. Volt egy bajtársam, akivel néha „dobbantottunk” – magyarán engedély nélkül elhagytuk a laktanyát. Néha együtt léptünk le, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az első dobbantás különösen izgalmasra sikerült. A 3-as őrtorony környékén másztunk át a kerítésen. Szinte hihetetlen, milyen ügyesen csináltuk, mintha minden nap ezt gyakorolnánk – persze a szívünk hevesen vert, mert tudtuk, ez nem éppen szabályos eljárás. A túloldalon egy legelőre estünk be, röhögtünk egy nagyot, aztán irány a főút, stoppolni – ami persze szintén tiltott volt számunkra. De a szabály az szabály, és mi akkor épp nem kértünk belőle. Hamar megállt az első autó, és elvitt minket egy faluba. Ott kiszálltunk, gyalogoltunk egy darabot, mikor elhaladt mellettünk egy lovaskocsi. A kocsis odaszólt: – Gyertek csak, én is arrafelé megyek! Néztünk egymásra: most vagy mes...

  Egy nap Budapesten – habos kávétól a mozgólépcsőig 2. rész – A visszaút: mozgólépcső, pánik és emberség Miután végeztem a dolgaimmal a kórházban, megindultam hazafelé. A villamossal vissza a Moszkva térre, onnan metróval a Keletiig — itt jött a nap második mozgólépcsős kalandja . Ezúttal fölfelé kellett menni, ki az aluljáróból. Ott álltam a lépcső aljánál, bámultam felfelé, és nem mertem rálépni . Ekkor odalépett egy hölgy: — Baj van? Mondtam neki, hogy félek a mozgólépcsőtől, és hogy nem merek elindulni. Azt válaszolta: — Ne aggódjon, majd felkísérem! Nagyon nehezen rávettem magam. Belékapaszkodtam a karjába, és együtt elindultunk felfelé. Félúton azonban kibillentem, és elestünk. Hallottam, ahogy valaki kiált: — Nyomjátok meg a vészcsengőt! Meg is történt, a mozgólépcső megállt. Jött egy rendész, segített felállni minket. Szerencsére komoly baj nem történt, de a hölgy telefonja betört, az én napszemüvegem is eltört — mondtam is magamban: „Ha ez a legnagyobb baj, megúsz...